2008. július 27., vasárnap

Indukciós vagy kerámiás főzőlap?

A nyilvánvaló technikai paraméterbeli eltérések az indukciós főzőlapot részesítik előnyben (amint az indukciós elvről szóló bejegyzésben is írtam, a szakirodalom szerint a hagyományos elektromos lapok hatékonysága 50 százalékos, az indukciósé 80 százalékos - a hagyományos gáztűzhelyeké pedig 30 százalékos, kevesebbet fogyaszt is emiatt az indukciós). De van egy dolog, ami miatt örvendek, hogy félig indukciós félig pedig elektromos főzőlapot vásároltunk. Ez pedig a tojás.

Az az érdekes, hogy a kedvesem imádja a tojást, ha az friss, keményre van főzve, erősen, mindkét oldalán meg van sütve, és nem ő kell elkészítse. Mert hogy utálja a nyers tojás szagát. Az új főzőlapon az indukciós felületen főztem meg első tojásunkat, de kedvesemnek nem ízlett - őszintén, nekem sem, pedig én nem vagyok annyira finnyás. Azt hittem, ez azért van, mert már nem volt annyira friss a tojás. Ám következő alkalommal a két-három napos tojást főztem meg, ugyancsak indukciós felületen, és sajnos újból fura szaga és íze volt.

Harmadjára - úgy két hónapnyi tojás szünet után - az elektromos felületen főztem meg a tojást. És igen, így lett normális szaga és íze, és így lett finom. Ott is sütöm meg, ott készítem a finom rántottát meg tükörtojáast. Fura és apró dolog, de emiatt nagyon örvendek, hogy félig ilyen és félig olyan a főzőlapunk.

3 megjegyzés:

njuta írta...

Érdekes ez a fura szag- és ízjelenség az indukcióson.

Tehát az indukciós főzőlapos kísérletnél a tojásban nem volt hiba.

Mik voltak a kísérlet körülményei?

(a) Forralás előtt be lett rakva a tojás?
(b) Ecet vagy só került a vízbe?
(c) Kemény vagy lágy tojás volt megcélozva?


Én talán arra tudok gondolni, hogy az indukciós nem tudta rendesen felforralni a vizet így a szokott időtartamok se lettek érvényesek a tojásfőzésre:

2perc - lágy tojás
5perc - kemény tojáse

Vass Enikő írta...

Szia!

Ennyire tudományosan nem dokumentáltam a kísérletet :-D. Inkább próbálkozásnak nevezném...

De hogy kérdéseidre válaszoljak:
1. A forralás előtt betettem a tojást a vízbe.
2. Nem tettem sem ecetet, sem sót a vízbe.
3. Kemény tojás volt a cél, biztos öt percnél többet főztem, de nem mértem.

Szerintem az indukciós jól, rendkívül jól felforralja a vizet, én őszintén arra gyanakszom, hogy az elektromágneses mező megbolygatja a tojást is nemcsak a vizet és ezért furább....

Irisz írta...

Mi nagyon sokfelekeppen keszitjuk el a tojast, miota indukcios fozolapot hasznalunk, semmi sem valtozott ezen a teren, szimplan gyorsabban reagal es ehhez kell igazodni. A "turbo" fokozatot csak vizforralashoz hasznalom, es nyugodtan tessek hasznalni a szabalyzot fozes kozben, hihetetlen gyorsan alkalmazkodik, elvezet vele a fozes!

Az en modszerem(tojas):

(legfontosabb, hogy mindig ellenorizzuk le a tojasokat fozes elott, hideg vizbe(poharba) tegyuk oket, ha feljon a tetejere, ne hasznaljuk.)

Fott tojas: Forrasban levo vizbe helyezem bele ovatosan a tojasokat. Ne vedd vissza a hofokot(!) tulsagosan, de forrjon nyugodtan a viz!

Tukortojas: Ha mar forro az olaj, akkor usd bele a tojast. En a paromnak nem forditom meg, mert szereti ha meg folyik a sargaja, magamnak es a gyerekeknek megforditom. Pillanatok alatt kesz van, szinten nem kell a hofokon allitgatni.

Rantotta: Szinten forro olajba tegyuk bele a mar felvert tojasokat, keves olajat hasznalva! Tobbfelekeppen lehet ezutan sutni, paromnak megint csak meg a tetejen folyosan keszitem el, tobbieknek a fakanal segitsegevel(nem atforgatva csak "tologatva" ) oldom meg, hogy ne legyen meg folyos, de ne is legyen tul szaraz. Akkor kell kivenni, amikor meg "nedves".

Ne mondjatok le a tojasrol, es indukcioson is ugyanolyan az ize. :P