2008. július 4., péntek

Fagort vásároltunk

Hosszasan keresgéltem az interneten, mielőtt megtaláltam volna a számunkra ideális főzőlapot. Mivel másra is kellett a pénz, úgy döntöttünk, hogy sütőt egyelőre nem, csak főzőlapot vásárolunk. Az is eldöntött volt, hogy nem gázzal működő, hanem elektromos főzőlapot szeretnénk - tisztább, igaz, hogy drágább talán az üzemeltetése - nem sokáig jegyzem meg - de biztonságosabb.

Az Ikeában láttunk egy kis főzőlapot, Whirlpool márkájú volt, amin csak két hely volt, igazán megtetszett, de annyira drága volt ahhoz képest, hogy akkor inkább négy helyes főzőlap mellett döntöttünk.

Nem igazán tudtam mi a különbség az indukciós és az üvegkerámia lapok között, ám hamar megtanultam. Röviden annyi, hogy az üvegkerámia melegszik, ezért többet fogyaszt, ha kicsöpög valami, akkor az ráég. Az indukciós lap mágneses elv alapján működik: az áram hatására a mágnesezhető edényben mágneses örvények keletkeznek, ez melegíti fel a vizet, Ez gyors folyamat, emiatt kevesebbet fogyaszt, mint az üvegkerámiás.

Gondot jelentett viszont, hogy nagyon sok edényünk nem használható az indukciós főzőlappal. Ezt egyszerű megállapítani: egy mágnest kell venni, és az edény aljára tenni. Ha biztosan rátapad, akkor használható, ha nem, akkor nem használható. Egyébként az indukciós főzőlapra is ráhelyezhetjük az ilyen edényt, ha nem mágneseződik, akkor rövid idő után kikapcsol.

A neten a konyhabolt.hu oldalt, a depo.hu oldalt nézegettem, végigböngésztem több gyártó oldalát is. A gyártók oldalával az a baj, hogy nincsenek árak feltüntetve, illetve egyeseknél a leírás is elég rossz. Emiatt azt a taktikát követtem, hogy kinéztem egy terméket a gyártó oldalán azt pedig egy kereskedő oldalán lecsekkoltam, hogy mennyibe is kerül.

Végül a Fagor 5IFT-22 X típusú, félig indukciós és félig üvegkerámia főzőlapját választottuk. Májusban vásároltuk meg, 130 ezer forint volt, de járt hozzá három év garancia és egy hat literes ajándék kukta. Ez lett a második indukciós lapon használható edényünk.

Nincsenek megjegyzések: